Szezon

Jó a víz

A legutóbbi balatoni vízvizsgálati eredmények szerint jó a tó vízminősége a Keszthelyi-öbölben – tudtuk meg dr. Cseh Miklóstól, a Zala Megyei ÁNTSZ telepegészségügyi orvosától. A szakember azt is elmondta: az algák túlszaporodásának jeleivel nem találkoztak, és egyelőre nem kell tartani algavirágzástól.

A természetjárók a nyári kánikulában is kellemes kirándulóhelyeket kereshetnek fel az erdőkben túrázva, s közben megismerkedhetnek a növényvilág számos érdekességével. Hogy túl a nyári napfordulón a Balaton-felvidéki Nemzeti Park milyen látnivalókat kínál, arról dr. Szabó Istvánnal, a Georgikon mezőgazdaságtudományi kar növénytani tanszé- kének vezetőjével beszélgettünk.

– A természet követi a biológiai órát, a nappalok hosszabbodását, majd a fokozatos rövidülését. A Szent Iván körüli néphagyományok az embereket is érdeklik, elterjedtek, s egy kicsit mutatják azt, hogy a természetnek mi is része vagyunk – mondja dr. Szabó István. – A Balaton-felvidéki Nemzeti Park mintegy 60 ezer hektáros területen fekszik, a legváltozatosabb sziklás kopároktól a Balaton-parton hozzá csatolt parti nádasokig, mocsárrétekig. Alapvetően meghatározza az idei esztendőt az, hogy most már huzamosan, harmadik éve kifejezetten nagy szárazság van. Ez azt jelenti, hogy az évi átlagos csapadéknak a felét nem éri el körzetünkben a lehullott csapadék mennyisége. Ez érvényesül az erdei vegetációban, a réteken, legelőkön, és ugyanígy érvényesül a Balaton vízi vegetációjában, mocsárvilágában is, hiszen tudjuk, milyen magasságú vízoszlop hiányzik a Balatonból.
– Ez az aszály mennyire veszélyezteti az egyes növényfajokat?
– Egyes növényfajok visszahúzódásra szorulnak, például néhány ritka orchidea, és az úgynevezett gázló nevű vízi mocsári növény, amelyik a partmenti zsombékosokat kedveli. Ugyancsak erősen visszahúzódott a gyapjúsás is, a szárazföld felől pedig a szárazságot jelző gyomnövények, mint a siskanádtippan, vagy az újabban terjedő, úgynevezett invázív özöngyomok terjednek erőteljesen, mint az aranyvessző, amelynek a méhészek örülnek, mert nagyon sok mézet ad, viszont egységes, tömeges állománya van, így a ritka fajok nem maradnak meg közötte. Tulajdonképpen az egész élővilág reagált erre a gyors felmelegedésre és száraz időszakra, mert gyorsabban elvirágoztak a fajok, korábban virágzott a virágos kőris, az orchidea félék. Alacsonyabb termetűek maradtak, vagy például a sodortajkú orchidea kevesebb helyen jött elő.
– A madárvilág is reagált a felmelegedésre?
– Megmutatkozott ez a jelenség, a gólyák egy kicsit később érkeztek, viszont a fiókák már szépen fejlettek, már fel is állnak a fészekben. Nagyon érdekes, hogy a nagykócsagok csapatokban a Szépkilátó alatti Balaton-parton, Mihályházapuszta felé ki-kimennek a szántóföldekre is tücskészni, bogarászni. Ennek szintén az a magyarázata, hogy a korábbi kiöntéses helyek, amelyek normális vízállás esetén jó békászó, gyíkászó helyek voltak, megszűntek a szárazság miatt, és ezek a madarak a szántóföldi és rét-legelő területeken keresik a táplálékukat. Ez egy érdekes alkalmazkodási jelenség.
– A Balaton-felvidéki Nemzeti Park mit nyújt a látogatók számára?
– Érdemes meglátogatni a kis-balatoni természetvédelmi körzetet, a kápolnapusztai bivaly-rezervátumot, vagy a Káli-medencében Salföldön a majorságot, amelynek nagyon értékes a hagyományos háziállat gyűjteménye és a kiállítása. Érdekes a hegyestűi geológiai tanösvény, amely a lebányászott hegytetőnél a kőbánya oldalában található, s itt a Balaton-felvidék kőzetei mind ki vannak állítva, ez egy nagyon szép túravonal. A Káli-medencében gyalogos és kerékpáros turistaútvonalak is vannak, a Kovácsi-hegy is nagyon értékes része a nemzeti parknak, ott a kisrégiós összefogások és a természetvédelmi egyesületek tanösvényeket nyitottak, így legutóbb Vindornyaszőlős felől a Buruczky Ferenc ökológiai tanösvényt nyitották meg. Ezekre a helyekre nagyobb tömegek, kirándulócsoportok is eljuthatnak, de nagyon szép rejtekhelyekre találhatunk a turistaútvonalakon is. Ahol nincs kísérő a kirándulók mellett, ott mindenkire vonatkoznak a természetjárás és a természetvédelem általános törvényei.
Ebben az időszakban nagyon nagy a szárazság miatti tűzveszély, jelenleg tűzgyújtási tilalom van érvényben. A természetvédelmi területeken egyébként tilos bármilyen növény, vagy állatfajnak a gyűjtése. A nagyközönség fajismerete meglehetősen hiányos, s előfordulhat, hogy nem szándékosan ugyan, de egy-egy ritka növényt megtalálva begyűjtik azt, ám sajnos rövid idő múlva ez el is pusztul, s nem jelent kincset a gyűjtők számára.
– Mennyire vigyáznak a látogatók erre a nemzeti kincsünkre?
– Az utóbbi időben nagyon sokat javult a helyzet, kultúráltabb a turizmus, a természetjárás, viszont vannak nehezen, vagy meg nem magyarázható jelenségek. A terepjárók elterjedésének köszönhetően a legváltozatosabb helyeken bukkanunk rá a keréknyomokra a hegységben. A vandalizmus is jelen van, nem értjük, hogy a kihelyezett közjóléti tárgyakat – táblákat, padokat – miért kell megrongálni, vagy tönkre tenni. Örvendetes viszont, hogy a lovas természetjárás egyre nagyobb teret hódít, bár sok esetben háborgatnak természeti értékeket. Az istállótulajdonosokkal meg szoktuk beszélni ezeket az eseményeket, s kérjük őket, hogy nagyobb odafigyeléssel óvjuk meg természeti kincseinket. Természetesen ez mindannyiunktól elvárható lenne.

Bár azt hallottuk, volt már egy biológiai szúnyogirtás mostanában a Balaton környékén, az itt élők, pihenők azt tapasztalhatják, hogy ennek dacára rengetegen vannak a vérszívók. Ennek miértjéről Kufcsák Oszkárt, a Bábolna Környetebiológiai Központ Kft. szaktanácsadóját kérdeztük, aki egyszemélyben az Európai Szúnyogirtó Szövetség magyarországi igazgatója.

– Valóban volt már egy biológiai védekezés, és a napokban sor kerül egy légi kémiai irtásra is. Egyébként a jövő a biológiai irtásé, egyre inkább arra törekszünk, hogy azzal tudjuk kiváltani a kémiai irtásokat. Sajnos, azonban a Balatonnál ez nem kivitelezhető teljes mértékben.
– Miért?
– Két oka van. Az egyik, hogy a biológiai irtás a lárvákat pusztítja el, amelyek általában a víz felszínén találhatók. Nos, van Magyarországon egy szúnyogfaj a 44-ből, amelynek lárvái a vízinövények gyökerébe fúrják be magukat. Ez a faj hazánkban a Balaton környékén él, képezheti a szúnyogállomány 8 vagy 40 százalékát is. Ez tehát az egyik tényező, ami miatt a Balatonnál kénytelenek vagyunk megmaradni a kémiai védekezés mellett.
– És a másik?
– Azon a területen történhet változás, amennyiben a lakosság, az üdülővendégek, a sajtó össze tud fogni a cél érdekében. A tájvédelmi körzetekben, így a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, valamint a tihanyi külső és belső tó területén nem engedélyezik az irtást. Ugyanakkor a szúnyogok akár 8-10 kilométert is képesek megtenni azért, hogy táplálékhoz jussanak. Ezért van az, hogy egy permetezés után mi ugyan azt tapasztaljuk, hogy 85-90 százalékos volt az irtás hatása, ezt követően három-négy nap múlva már ismét szinte elviselhetetlen a jelenlétük. Szeretnénk, ha a biológiai védekezést engedélyeznék a tájvédelmi körzetek felett, hiszen más fajokban nem tesz kárt a permet, sőt, azt is bizonyítani tudjuk, hogy a szúnyogoknak a táplálékláncból való kiesése sem borítja fel a természet egyensúlyát.

Liberális halászlé-party

Június 22-én rendezte meg hagyományos halászlé-partyját az SZDSZ keszthelyi szervezete, ahol – ahogy Hajduk Árpádné elnök fogalmazott – hagyományosan jó volt a halászlé, és hagyományosan liberális a társaság.
A rendkívüli hőség dacára közel százötvenen látogattak el a Sport Campingbe – az adatot az elmosogatott tányérok száma hitelesítette. A halászlét 70 kiló halból főzték, és olyan neves vendégek is fogyasztották derekasan, mint Petőcz András író, Nagy Pál Párizsban élő magyar költő, író, Balázsovits Lajos színművész, a budapesti Játékszín igazgatója, valamint Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium államtitkára.

Az idősebb korosztály képviselői bizonyára emlékeznek még, mekorra feltűnést keltett az utakon egy-egy Fiat 850-es, Steier Puch, Fiat 500-as, Zastava 750-es – mondjuk úgy jó három évtizeddel ezelőtt. Természetesen annak idején nem csak az olasz és osztrák, hanem az akkor szintén virágzó csehszlovák, lengyel és persze szovjet autóipar is ontotta műremekeit. Ennek köszönhetően úgyszintén ámulatba ejtette az utca emberét, ha néha egy korabeli, gömbölyű Skoda, Warsava, Moszkvics vagy Volga suhant el méltóságteljesen. Nem beszélve az ‘50-es, ‘60-as évek jólismert állami autójáról, a Pobedáról...

Igaz ez utóbbi járgányok ugyancsak elfogyasztották a maguk adagját, azonban a karosszériájuk lendületes vonalvezetése és íves kialakítása, illetve belső elrendezésük (műszerfal, kormány stb.) különös hangulata már akkor sejtetni engedte, hogy egyszer majd nosztalgiával gondolunk rájuk.
A ‘90-es évek elejétől kezdve erre a nosztalgiázásra egyre több alkalmunk nyílik, hiszen a nyugati, már-már futurisztikusnak mondható modellek megjelenésével mind gyakoribb az igény a veterán autós-találkozókra.
A napjainkban már csak közlekedési múzeumokban látható négykerekűek legutóbbi találkozójára, a VI. Nemzetközi Bakony-Balaton Nosztalgia Túraverseny keretében került sor. Mivel a túraversenyt a Fiat 500 Klub Magyarország szervezte, a 30-as, 40-es éveiket taposó gépezetek legtöbbjét természetesen Fiat, illetve Fiat származékok – Nsu, Steier Puch, Zastava – adták, de megtalálható volt a ma már klasszikusnak számító VW Bogár számos példánya, sok régi Opel Kadett, néhány Mantra, illetve a már említett KGST tagországok nagy étvágyú, ám annál elegánsabb masinái.
Mózner Géza, a rendező klub vezetője – egyben a túraverseny szervezője – elmondta, hogy a június 22-én reggel induló, mintegy hetven autóból álló mezőny Hévízen, Rezin, Bazsin, Sümegprágán, Sümegen és Devecseren keresztül jutott el Pápára, ahonnan visszafelé pedig Huszárokelőpuszta, Farkasgyepü és Tapolca valamint Balatomgyörök, Vonyarcvashegy és Gyenesdiás érintésével ért vissza Keszthelyre, a kiindulási pontra. Az osztrák és szlovák indulókkal tarkított két napos nosztalgiaverseny végén három – Fiat és Fiat származékok, Vegyes, és Abszolút – kategóriában hirdettek eredményt, valamint különdíjak is kiosztásra kerültek.
Dr. Pávlics Viktor, a zalaegerszegi Autó-motor Veterán Klub tagja – a Vegyes kategória III. helyezettje – egy 1947-es évjáratú Pobeda Gaz M20-assal vett részt a találkozón. Mint mondta, a kánikulai meleg nagyon próbára tette mind az embereket, mind a gépeket, de végül is minden jól jött ki, nem volt különösebb probléma – leszámítva persze a régi szovjet autók forrósághoz nem szokott hűtését, amelynek következtében néhányszor nem csak a sofőrök „agyvize” forrt föl...
A találkozónak nem volt sok keszthelyi résztvevője, azonban volt valaki, aki – lévén, hogy a szakmája által is az autókhoz húzza a szíve –, egy katalógus szerint a 40. évét taposó, saját maga által felújítottt Fiat 500-assal, idén először tette meg a helyenként embert és gépet próbáló terepviszonyok uralta Keszthely-Pápa-Keszthely útvonalat. Az illető Kupovits Ferdinánd, az autósok által talán jólismert karosszéria-lakatos mester, akit jó pár éve „fertőztek meg” ezek a régi járgányok. Elmondta: egyre inkább előtérbe kerülnek a ma már kissé romantikusnak tűnő karosszéria-formák, amelyeket még nem „mostak össze” a számítógépes tervezések. Autóját sikerült eredeti állapotába visszaállítani – nem tuningolt motorral –, ragaszkodott a gépkocsi korhűségéhez, hogy minden olyan legyen rajta, mint 1962-ben. Ezért is büszke autójára, amely a nagyobb igénybevételt jelentő erdei meneteket is kiválóan bírta.

Biztosan sokan látogattak el a keszthelyi Balaton Színházban megrendezésre került kiállításra, ahol valóban szép alkotásokat láthatott a közönség.
A Nők a Balatonért Egyesület szervezésében létrejött rendezvényt országosan hirdették meg, amelyre szép számmal érkeztek a különböző művészi munkák. Ez- után szigorú zsűri bírálta el, hogy melyek kerülhetnek a közönség elé, vagyis mások döntötték el, mi tetszen – tetszhet! – nekünk odalátogatóknak. A többi műremek a raktár mélyére került, esélyt sem kapva arra, hogy bárkinek a tetszését elnyerje.
Nem is lenne semmi gond, ha a kiírásban egy szóval is utaltak volna arra, hogy csak a „legjobbak” kerülhetnek a kiállításra. Ezzel szemben rengeteg bíztatást kaptunk, hogy szépítsük városunkat minél több alkotással, hiszen mi helybeli művészek így tehetjük igazán színessé Keszthelyt és a Balaton Színházat. Így aztán nagyot „szólt” az az „arculütés”, amit a kiállítás ünnepélyes megnyitóján érezhetett mindenki, aki éppen a barátainak akarta bemutatni az általa készített remekművet, csak éppen közölték vele (szakmailag alá nem támasztott indokok nélkül), hogy a raktárban van...
Még ezen is túltennénk magunkat valahogy, ha csak a kiállított tárgyakat néznénk és nem olvasnánk el az alkotók nevét és lakhelyét, ami egyértelműen igazolja, hogy jelen esetben a mi városunk sem tudja levetkőzni a Budapest-centrikusságot. A kiállított munkák körülbelül 98 százaléka ugyanis „szeretett” fővárosunkból érkezett és további 2 százalék sem a helybeli művészekből áll!
Úgy gondoljuk, a színház elég nagy és tágas ahhoz, hogy mi „kizsűrizettek” is elfértünk volna az egyik különteremben, főleg mert helybeliekről lévén szó, talán meg is érdemeltük volna!
A történtekből sokat tanulhattunk és már csak abban bízhatunk, hogy a következő kiállítás témája kis hazánk közepét célozza meg és mi Balaton-parti művészek is nagyobb eséllyel pályázhatunk!