Panoráma

El sem lehet téveszteni a lakást, ahová igyekszünk: a lépcsőház fordulójában nem cserepes növény, hanem egy régi rádió foglalja a helyet a virágállványon. Nemrég hozta valaki ajándékba, és még nem talált neki helyet Selyem Tóth Sándor, a rádiózás történetének és technikai fejlődésének avatott ismerője, csaknem négyszáz régi és új készülék tulajdonosa. Az életét a rádiók gyűjtésének szentelő villamosmérnököt már-már kiszorítják otthonából szenvedélyének tárgyai, amelyek a garázsban is hegyként magasodnak: centiméterre ki van számolva közöttük az autó helye. Kezdő sofőr nyilván nincs a családban...

Selyem Tóth Sándor kezében egy régi hangszóró.

Selyem Tóth Sándor mindig vonzódott a technikához. Faluhelyen nőtt fel Somogyban, ahol egy magafajta, műszaki érdeklődésű fiatalnak a rádióamatőr mozgalom jelentette az egyetlen lehetőséget hobbijának kiteljesítésére. Az ifjúkori fellángolás nem tartott sokáig, évtizedekre feledésbe merült. A zalaegerszegi polgármesteri hivatal műszaki osztályán dolgozó mérnök azután elkezdte látogatni a bolhapiacokat, és ismét hatalmába kerítette a régi szenvedély, hiszen szebbnél szebb rádiókat lehetett vásárolni. Így telt meg a lakás unikumnak számító készülékekkel és olyan típusokkal is, amelyeknek egy-egy példánya sok nagypapa padlásán fellelhető.
– A kedvencem a Philips népvevő. Úgy tudom, hogy ez az egyetlen, hibátlan állapotú népvevő az országban. A rádiózás kezdeti idejéből való, amikor a készülékek még úgy néztek ki, mint egy doboz. Ezeket ládarádiónak hívták. Fából, vagy bakelitből készültek – avat be a technikatörténeti érdekességekbe Selyem Tóth Sándor.
– Melyik a legrégebbi darab a gyűjteményében?
– Nem tudom pontosan, mert vannak ismeretlen készülékek. Az egyik legszebbről máig nem derült ki, hogy miféle, pedig meg is hirdettem, hogy aki felismeri, jelentkezzen. A legrégebbiek egyébként az 1920-as évek végéről, a harmincas évek elejéről származnak. Nemcsak a régieket gyűjtöm, hanem a legújabbakat is. Ezek között vannak olyanok, amelyeket nem becsülök igazán, mint például a mikrofonnak, festékszóró flakonnak, vagy autómodellnek álcázott rádiókat. Giccsesek, mégis színesítik a gyűjteményemet, hozzá tartoznak egy adott kor bemutatásához.
S hogy ez mennyire igaz, láthatjuk, ha ránézünk egy táskarádióra: rögtön az ötvenes évek jutnak eszünkbe, akár a valóságban éltük meg, akár filmekből ismertük meg a korszakot. Táskarádióval rendelkezni akkoriban nagyon elegáns dolog volt, ma pedig azért nem mindennapi, mert a lomtalanítások jelentősen csökkentették a hajdani státusszimbólum előfordulási arányát a háztartásokban.
– Hogyan gyarapítja a gyűjteményt?
– Az egyik legjobb lelőhely az ecseri piac, amit már a német és osztrák rádiósok is felfedeztek. Budapesten sokat vásárolok, és csere útján is beszerzek darabokat. Előfordul, hogy ajándékba kapok rádiót. Így jutottam hozzá ehhez – mutat a gyűjtő arra a bútordarabhoz hasonlatos szerkezetre, amiről azt hittem, hogy tálalószekrény. – Ez egy zenegép – világosított fel. – Van benne egy hagyományos rádió, egy lemezjátszó és egy szalagos magnó, no meg szekrények a lemezeknek, szalagoknak. Ilyet csak a legtehetősebbek engedhettek meg maguknak, az ötvenes években 12 ezer forint volt az ára. Aztán mutatja azt az 1937-ben készült osztrák rádiót, amelyre egy Európa-térképet rajzoltak. Látni lehetett rajta, hogy melyik adóra hangoltak éppen: ha párizsi adó szólt, akkor a francia főváros helyén gyulladt ki egy fénypont a térképen. A másik kedvenc Amerikából való, ezen külön időjárás-jelentő sáv működött.
– Szólnak még ezek a készülékek?
– Igen, sok működőképes van közöttük. Persze csak középhullámú és rövidhullámú adókat lehet fogni rajtuk. Némelyik elektoncsöves rádiónak a hangminősége kifogástalan, jobb, mint a mai integrált áramkörösöké. Nem véletlen tehát, hogy kialakulóban van egy újfajta „csöves nosztalgia”, a zenekedvelők sok százezer forintot szánnak egy-egy csöves erősítőre. Számomra egyébként nem az a fontos, hogy szóljon a rádió, hanem hogy az eredeti szépségében fennmaradjon és minél többet tudjak meg róla. Ezért gyűjtöm a szakirodalmat, az alkatrészeket, a javításukra szolgáló régi műszereket.
A készülékekről Selyem Tóth Sándor precíz katalógust vezet, feltüntetve a típust, a gyártót, a gyártási évet, az elektroncsövek számát, valamint azt is, hogy honnan származnak és hogy van-e hozzájuk kapcsolási rajz. A nyilvántartás azért is hasznos, mert a gyűjtemény hamarosan városi tulajdonba kerül. Zalaegerszeg önkormányzata 3 millió forintot nyert a Széchenyi-terv pályázatán egy technikatörténeti kiállítás létrehozására, amelyet megtold 2,4 millió forinttal. Ebből alakítja ki a múzeumot az Ady utca 6. szám alatt, amely a hivatali munkatárs rádióit mutatja majd be.
– Részben praktikus oka van annak, hogy felajánlottam a gyűjteményt a városnak – nyilatkozta a villamosmérnök. – Nem fér el itthon. Másrészt viszont az az örök félelem él bennem, mint minden gyűjtőben, hogy az utódaim kacatnak tekintik az általam nagy becsben tartott tárgyakat. Így legalább megmaradnak és állandó kiállításon csodálhatják meg az érdeklődők ezeket a ritkaságokat.

Nagyon kevés ember van, aki elégedett az életével. Mindig valami jobbat szeretnének: jobb autót, jobb házat, jobb munkahelyet, több pénzt, és a legtöbb ember valami jövőbeni állapotról álmodozik, amikor mindezek a jó dolgok valósággá válnak majd, amikor az élet könnyebb és bőségesebb lesz. Ám kérdés, vajon valóra válnak-e az álmaink, vagy valami kikerülhetetlen tragédia felé sodor bennünket az élet.

Az emberek azon gondolkoznak, hogy mi fog történni a 2000. év után. A harmadik évezred világbékét, vagy világkatasztrófát tartogat-e számunkra?
Az összes modern technológia ellenére korunk talán bizonytalanabb, mint bármely más korszak a történelemben. Túl sok országra jellemző az etnikai nyugtalanság, a gazdasági instabilitás.
A globális felmelegedés és környezetszennyeződés sajnos ma már nem a távoli jövő félelme, hanem a mindennapok gondja. Vajon van-e esély arra, hogy jobbá váljon világunk? S mi a helyzet Istennel? Ha létezik, vajon Ő tudja-e, mit tartogat a jövő?
Ahogy most a Bibliához fordulunk, megláthatjuk, ahogy Isten félrehúzza a történelem függönyét, és kijelenti számunkra, mi történik majd a jövőben. Megmutatja nekünk, mit tartogat számunkra a következő millennium.Ésaiás próféta ezt írja „Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több: Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos. Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, amik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat.” (46:9-10) E sorokban Isten azt mondja, kezdettől fogva kijelenti a véget, és előre mindazokat, amik még nem történtek meg. Más szóval, Isten már a régmúltban kijelentette a jövendőt. Ezért az elkövetkezendőkben utazást teszünk a múltba, hogy megtudjuk, milyen lesz a jövő!
Egy ősikirály álma2500 évet haladunk visszafelé az időben. Krisztus előtt 605-ben járunk, Babilonban. Ebben az időben Babilon a legnagyobb királyság a földön. Babilon királya ekkor Nabukodonozor volt. A történészek szerint ő volt a világon a legnagyobb király, aki valaha is uralkodott. Egyik este, amint elaludt, különös álmot látott. Isten egy olyan álmot adott neki, amely az ő napjaitól kezdve egészen a mi napjainkig, sőt az ezt követő ezer évig körvonalazta az egész jövendőt.
Nabukodonozorra akkora hatással volt az álma, hogy azonnal felébredt. Ám amikor éberré vált, nagyon izgatott lett, mert elfelejtette az álmát. És mondá a király, hogy hívjanak írástudókat, varázslókat, bűbájosokat és káldeusokat, hogy fejtsék meg a királynak az ő álmait, és bemenének azok, és állának a király elé.” (Dán 2:1). Tehát mindazok az emberek, akik azt mondják, hogy ismerik a jövőt, és képesek a titkokat megjeleníteni. „És mondá nékik a király: Álmot láttam, és nyugtalan a lelkem megtudni az álmot.” (3. vers) A 4. versben a káldeusok nagyon bölcs választ adnak. „És mondák a káldeusok a királynak szíriai nyelven: Király, örökké élj. Mondd meg az álmot a te szolgáidnak és megjelenítjük értemét.” S a király azt válaszolja nekik: „Sajnálom, de semmivé lett az álmom, így nemcsak azt kell megkérdeznem tőletek, mit jelent, hanem azt is, hogy egyáltalán mit álmodtam.” „Felele a király, és monda a káldeusokank: Az én szavam áll! Ha tehát meg nem mondjátok nékem az álmot és annak értelmét, darabokra tépettek, és a ti házaitok szemétdobokká tétetnek.” (5. vers) A király nagyon bölcs volt, s tudta, ha ezek a jövendőmondók nem tudják neki megmondani, mit álmodott néhány órával ezelőtt, a múltban, akkor egészen biztosan nem tudják azt sem, hogy néhány órával később mi fog történni a jövőben. Ám akkor azt sem képesek megválaszolni, mi történik majd huszonnégy, vagy 2400 év múlva!
Akkor egy Dániel nevű fiatalember Nabukodonozor elé járult, és időt kért a királytól, hogy saját Istenéhez imádkozhasson az álom ügyében. Dániel nem volt sem csillagjós, sem jövendőmondó. A menny Istenét imádta. A király teljesítette kérését. Dániel hazament, összegyűjtötte barátait, és imádságban Isten elé járult. Isten válaszolt Dániel imádságára. Ugyanazt az álmot adta neki is, amit Nabukodonozornak adott, ám neki már a magyarázattal együtt tette ezt. A következő délelőtt Dániel ismét megjelent a király előtt.
„A titkot, amelyről a király tudakozódék, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendőmondók meg nem jelenthetik a királynak.” (2:27) Tehát a jövendőmondók nem jeleníthetik meg, mert nem ismerhetik a jövendőt. (Bizony, manapság sincsen ez másképpen.) „De van Isten az égben, aki a titkokat megjelenti, és ő tudtára adta Nabukodonozor királynak, mi lészen az utolsó napokban. A te álmod és a te fejed látása a te ágyadban ez volt...” (28. vers) A legnagyobb titok a jövő. Nyilvánvaló, hogy ennek az álomnak köze van hozzánk is, akik most élünk, a harmadik évezred küszöbén.Természetesen már azon tűnődsz, vajon mit álmodott a király. Íme! „Néked, óh király, gondolataid támadnak a te ágyadban afelől, hogy mik lesznek ez után, és aki megjelenteti a titkokat, megjelentette néked azt, ami lesz.” (2:29) Ennek az álomnak tehát bizonyosan köze van a jövőhöz. „Te látád, ó király, és imé, egy nagy kép (szobor ez a kép), amely hatalmas vala, és az ábrázata rettenetes volt.” (31. vers)